Harmadik fejezet : Bizalom

Holnap van. És abba a terembe akartam menni. Újra festeni, mint ahogyan az az előtti napon.
- ...H-Hogy mondod? - fagyott le Asu.
- Jól hallottad. Kérlek kérdd el újra a kulcsot nekem - hajoltam közelebb a hatás kedvéért.
- D-De mégis--
- Legyél szíves... vagy esetleg egy másik utat választasz, ami tele van szenvedéssel? - kérdeztem pszichopata képpel.
- Máris hozom - indult el máris, amint érezte, hogy nem igen akar még rágondolni se arra az útra. Pár perc múlva a kezében a kulcsokkal jött vissza, majd megjegyezte, hogy nem fél a lányoktól, egyszerűen csak tényleg megért. Rámosolyogtam, majd elindultam. Olyan két órát maradtam ott festegetni. Mindent lefestettem, ami csak az eszembe jutott. Állatoktól kezdve, bútorokig. Mindent le tudtam volna festeni. Kivéve egy dolgot. Az érzéseimet. Amit még kiadni sem tudok rendesen, nem hogy lefesteni... M-Mindegy! Lapozzunk a boldog részekhez!... Heheh...
- Georgi? Itt vagy? - nyitott be a terembe Kou.
- Igen. Mit szeretnél? - néztem rá ismét pszichopataként. Nem igen szerettem, ha megzavarnak festés közben.
- A-Ahh... csak nem megzavartalak? - adott egy kínos mosolyt.
- Hmm - kuncogtam. - Már mindegy. Úgyis nemsokára vissza kéne mennem a szobámba. Meg álmos is vagyok... - nyújtózkodtam. - Hány óra van? - néztem az órára, ami szerint csak két óra volt.
- Ezért jöttem. Már kilenc óra van... - ...Nem mondtam, hogy tényleg két óra volt. Én csak annyit érzékeltem.
- K-Kilenc? - kaptam a fejemhez. - Azt hiszem elromlott az időérzékem - mentegetőztem.
- ...Nem hiszem - mosolygott. - Egyszerűen csak annyira élvezed, hogy elfelejtesz gondolkodni... csak a kezed jár, az eszed nem - csukta be az ajtót, majd körül nézett. - Wow, ezt mind te festetted?
- Majdnem. Az a négy darab már itt volt - mutattam azokra, amik már körülbelül 10 éve dohosodnak itt.
- Ohh... na és ez? - mutatott az az nap előtti munkámra.
- ...Jahj! El is felejtettelek bemutatni! Anya, ő itt Kaoru, de mindenkinek csak Kou. Kou, ő itt anyu, de neked Mrs. Krel'Uge! - mentem oda a festményhez. Tudtam, hogy ez hülyeség, de épp ezért jött meg a kedvem festeni. Mintha... anya velem lett volna...
- ...O-Ohh... j-jó estét... Mrs, Krel'Uge! - vágott egy kínos mosolyt, mire elszomorodtam. - Jaj, ne haragudj! Csak tudod--...
- Semmi baj. Egyszerűen csak már tényleg azt hiszem, hogy megőrültem.
- ...Nem őrültél meg. Csak hiányzik neked, nem igaz? - jött közelebb.
- ...
- Nehéz kiadni az érzéseidet, ezért a festésbe temetkezel. Hiányzik anyukád, ezért lefested, és úgy érzed, mintha itt lenne veled. És ezt élvezed. Másnak nem lehet ebbe beleszólása - jött be Shou hirtelen, mire mindketten oda néztünk.
- Shou! Nem illik hallgatózni! - suttogta oda Kou.
- ...Miért érzem úgy... hogy ti teljesen megértetek? - mosolyogtam a padlót nézve.
- Mert így van - simogatta meg a fejem Kou. - Na, jössz?
- ...Persze! - vigyorogtam.
Anyukám is örült. Hiába mondtam el már egyszer... ők tényleg azok, akikben teljes mértékben megbíztam.
Igen. Tökéletes életnek indult... És igen... Túl tökéletesnek.

- Ébresztő! Hasadra süt a nap! - keltegetett Kou... Várj... KOU?
- Mégis mit keresel itt? - pattantam ki az ágyból.
- Szombat van!!! - figyelmeztetett, de nem esett le, mit akar mondani ezzel.
- ...Tessék?
- És ígértél nekem valamit! - kopogtatta meg a fejem.
- És elmondanád, hogy mégis milyen fontos dolog, amiért korán reggel kell felébreszteni?
- Hogy eljössz velem haza!!! - kapálózott.
- Na, jó éjt - feküdtem vissza.
- De megígérted! - kezdett el cirkuszolni.
- Nhmnnhmnhmhnhmhnhmhnmhnh! - válaszoltam fejemet a párnába temetve.
- ... Hmmm - gondolkozott el, majd hirtelen, de tényleg annyira hirtelen, hogy azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, le lettem fröcskölve vízzel.
- JÉZUSOM! ÁRVÍZ VAN!!! - ugortam ki ismét az ágyból. - ... Most nem mondod, hogy tudtad, hogy ez lesz, mert esküszöm megölök valakit...
- Shou-t is mindig ezzel csalom ki az ágyból - emelte fel a kezében lévő kulacsot, mire elkezdtem bőgni.
- Nem akarok sehová se menni! Fáradt vagyooook~ - jelentettem ki nyűggel, mire Kou oda húzott a szekrényemhez. - Amúgy meg hol van a többi lány? - töröltem le az arcom.
- Ők már haza mentek... tegnap... ne mondd, hogy úgy jöttél be, hogy észre se vetted, hogy egyedül vagy...
- ... Hagyj öltözni! - toltam ki az ajtón.
- Jó, de siess! Nemsokára indulunk! - csukta be maga után az ajtót, mire kinyitottam a szekrényt. Máris sokkal több hely lett így, hogy elment 5 lány.
- Nhmm... - kínlódtam tovább. - Várj... Kou-ékhoz... megyünk? - gondoltam végig még normál vérnyomással, aztán esett le. Az, hogy Kou-ékhoz megyek, és a vérnyomásom is egyben. Oda mentem a szekrényemhez, beleittam a még tegnapi teámba, majd elegánsan kiköptem. - Úristen! KOUÉKHOZ MEGYEK!!!
Mégis hogy ígérhettem ekkora hülyeséget?? Egyáltalán hogy jött ilyen szóba?

Pár nappal ezelőtt

- Szia Georgi! - nyitott be hozzám ismét Kou festegetés közbe,
- Szia - festettem tovább.
- Szerinted Shou nem önző egy kicsit? Mert szerintem egyre jobban nő a képe.
- Aha.
- Mert tudod, volt egy lány, akit elakartam hívni valahová, elmondtam neki, és ő előbb ráhajtott...
- Ühüm.
- Nem mintha már most szeretnék egy barátnőt, de azért próbálkozni csak szabad, nem?
- Igen, ahogy mondod.
- ... Nem... Nem mintha... nem lenne más lány, aki tetszik - pirult el, de természetesen nem vettem észre, mert én még mindig csak festettem. - Csak--
- Aha, szerintem is.
- ...Figyelsz te rám egyáltalán? - jött rá, hogy egyáltalán nem figyelek rá.
- Igen.
- Hmm... - tervelt ki valamit. - Akkor, ha figyelsz, meg szeretném kérdezni, hogy eljönnél-e hozzánk?
- Persze, természetesen - egyeztem bele teljesen önzetlenül, mivel komolyan kizártam magam körül a világot.
- Remek, akkor ez egy ígéret! Szombat reggel megyünk! - mosolygott fel.
- Ja-ja.
- Na akkor szia! - köszönt el vidáman.
- Szia.

És még azután sem esett le, hogy mégis mit tettem.
- Jah... hogy megint nem figyeltem... - szomorodtam el. - De miért szomorkodok? Lehet, hogy egész jó lesz ott! - vidultam fel, csak mert tényleg nem tudtam, hogy mi vár rám.

Pár óra múlva

- Nem kedvelem - jelentette ki szívtelenül Kou-ék anyukája a rólam alkotott véleményét. Szó szerint ki szállt belőlem a lélek.