- Nem várok el tőled mást, csak annyit, hogy válaszolj, ha hívlak! - kapálóztam. - Amúgy is, mit kerestél te abban az erdőben?? Igaz, hogy a ti területetek, de akkor is veszélyes lehet! Meg már aludnod kéne! És meg fogsz fázni így, ha csak egy szál pizsama van rajtad! Teljesen megőrültél??? - háborodtam fel.
- ... Nem a te dolgod - zárta le a beszélgetést Shou, mire elindult egy véletlenszerű irányba. Igen. Megtaláltam.
Pár percel ezelőtt
- Szivatni? Már azzal is szivatsz, hogy tényleg eljöttél megkeresni - jött elő az emlegetett erdőből, mivel a kert mellett még erdő is van... Te jó isten...
- ... - néztem rá szép lassan, majd lehordtam.
- ... Ennyire azért nem kellett volna megsértődnöd! - halkultam el.
- Nem sértődtem meg, egyszerűen azt tettem, amit mindig szoktam ilyenkor este.
- ... Mégis mit? - sápadtam el.
- Az legyen az én problémám. Ne üsd bele az orrod mindig más dolgába - közölte velem kegyetlenül, mire kővé váltam.
- Én ne üssem bele az orromat más dolgába? Ki az, aki mindig kémkedett az új dögös tanárnő után?
- Megmondtam, hogy ezt soha többé ne emlegesd fel! - vágta rá fenyegető tekintettel.
- Ooo? Kényes téma, amivel meglehetne fenyegetni?... Remek! - vigyorogtam. Visszatértem, bébi!
- Már nem is tudom miért akartam neked segíteni - fordult meg.
- Mert túl cuki vagyok, hogy itt hagyj egyedül? - kuncogtam.
- Nem. Azért, mert már idegesítő volt, hogy magadban dumálsz.
- Ez fájt! - szomorodtam el.
- Haah - sóhajtott, majd túrt bele a hajába.
- Engem meg már ez a haj turkálás idegesít. Ha azt hiszed menő vagy, rossz helyen jársz - indultam el helyette is.
- Csak hogy tudd, te jöttél át hozzánk. Ha zavar, menj haza - jött utánam zsebre tett kézzel.
- Már megbocsáss, de Kou meghívott, és elég udvariatlan lenne visszautasítani!
- Ó! Szóval csak ezért vagy itt! Azt hittem azért, hogy engem láss - vihogott, mint egy kislány. Meg is lepődtem. Hirtelen megálltam és elgondolkoztam.
,,Úgy nevet, mint egy lány... Mármint... Röhög... Ez jó hír, nem?"
- Hmm? Mi van? - állt meg mellettem.
- M-Mi lenne? - éledtem újra.
- Olyan komoly képet vágtál. Általában vagy morci vagy, vagy úgy vigyorogsz, mint a tejbe tök - indultunk el.
- Hmm - kuncogtam. - Ez igaz - mosolyogtam rá, mire félre nézett.
Pár másodperc hatásszünet.
- Amúgy - törtem meg a csendet - Kérdezhetek valamit?
- Én nem szeretlek - vágta rá ismét csak kegyetlen mondatát.
- NEM EZT AKARTAM! - akadtam ki.
- Akkor? - nézett rám.
- Hát... csak azt, hogy... mi van köztetek... mármint anyukáddal... - halkultam el, mire ő szép lassan megállt.
- Miért érdekel? - sütötte le a szemeit.
- H-Hát tudod, amikor lekéstük az ebédet... és elég feltűnő, hogy--
- Mondtam már, hogy ne üsd bele az orrod mások dolgába! - indult el.
Tényleg kényesen vette ezt a témát. Mégis mi történhetett?
Amint kiértünk a kertből, rögtön kitágult az a fekete aura, ami azóta követett bennünket, amióta csak felhoztam az anyját. A némaság is rátett egy lapáttal, meg az is, hogy sötét volt, és sokáig kóboroltunk a kertben.
- Shou... - szólítottam meg a bejárat előtt, de nem válaszolt. - Tudod... ami a bevásárló központban történt...
- Még jobban felakarod húzni az agyamat? - fogta meg a kilincset.
- N-Nem! - ragadtam meg a karját. - Ha az azutánit komolyan mondtad, kérlek áruld el, hogy mi történt közted és anyukád között!
- Miért érdekel?
- Már megint ez a kérdés! - túrtam bele én is a hajamba. - Tudod vannak olyan emberek, akik aggódnak érted. És olyanok is vannak, akik kíváncsiak - vontam meg a vállamat.
- Gondolom te mind a kettő vagy - fordult meg.
- Igen. Ezért is szeretném tudni, hogy miért vagy ilyen, amilyen. Hogy miért vagy állandóan rossz kedvű. Hogy miért kell állandóan szitkozódnod valami miatt. Hogy miért nem kedvelsz, és hogy miért jössz ki mindig ide.
- ... Tudni akarod? - nézett bele a szemembe.
- I-Igen - nyeltem egyet.
- Azért... mert az anyám csak óvni akar magától...
- ... Ó-Óvni? Nem értem...
- Meg akar védeni a múltjától, amiről még apám is alig tud. Azt akarja, hogy ne legyek olyan, mint ő. Ne legyek olyan szerencsétlen és goromba, mint ő. De ezzel a módszerrel nem tud mit csinálni velem... ezért is kezdett el komoly módszerekkel "tanítani"... - halkult el.
- Komoly?... Hogy érted? Miről beszélsz? Nem értem! - emeltem fel a hangom. Nem is tudom miért tettem.
- Nem is kell! - kiabált rám, mire egy lépést hátráltam. - Nem kell megértened. Senkinek se kell megértenie! Ha valaki tudná, hogy mi történt velem, az csak keserűséget okozna neki! Olyan lettem, mint anyám! Erre tanított, nem a jóra! - nézett ismét rám komoly tekintettel, mire elkezdtem röhögni. - Mégis mi olyan vicces?
- Mégis mióta vagy ilyen együtt érző másokkal? Ha tényleg olyan goromba lennél, mint anyukád, és tényleg olyan keserves volt a múltad, akkor már rég elmondtad volna nekem! Ha gonosz volnál, jó lenne látni, ahogyan a szavaid kínoznak. De te nem vagy olyan! Igaz, hogy nem az én dolgom, de azért mégis csak te vagy az egyik legjobb barátom! Nem hagyhatom csakúgy szó nélkül! - komolyodtam el én is, mire megszeppent.
- Heh... nem szeretem, ha komoly vagy - vigyorgott, majd megfordult. Kinyitni próbálta az ajtót, de hátra húztam, és a földre tepertem... Letepertem. ( ͡° ͜ʖ ͡°)
- Had lássam! - gomboltam le a fölsőjét... A fölsőjét. ( ͡° ͜ʖ ͡°)
- M-Mégis mit csinálsz? - pirult el, mire megláttam... Megláttam... A bimbóját. ( ͡° ͜ʖ ͡°)
- Ahogy sejtettem - A bimbója rózsaszín volt. Ügy megoldva! Mehetünk haza! Na jó! Komolyra fordítva a szót... Shout verte az anyukája. Csupa lila, és kék folt volt a felsőteste... A felsőteste. ( ͡° ͜ʖ ͡°)
- Ahh - adta fel a kapálózást.
- Szóval ez a szitu. Mondhattad volna - álltam fel, majd nyújtottam neki segédkezet. Megfogta a kezem, de visszarántott. - Aucs! Te idióta! - fogtam a fejem, mire láttam, hogy még mindig elvörösödve, de vigyorgott rám. - Ne vágj ilyen képet... Csak zavarba hozol... - néztem félre.
- Oooo~? Elpirultál, kicsi Georgi? - könyökölt felém.
- N-Nem! - takartam el az arcom.
- Hehe, már nem tudod ki magyarázni ebből magad - kuncogott.
- Na jó, megfogtál. Most már mehetünk?
- Az előbb nem te tepertél le azzal a céllal, hogy megerőszakolj? - kelt fel.
- ... Jó éjszakát - zártam le a témát, majd bementem.
- Hmm... - tette ismét zsebre a kezét. Becsukva maga után az ajtót ő is kibökte, hogy jó éjt, majd felpucolt a szobájába.
- De ezzel a beszélgetéssel még nem végeztünk ám! - szóltam utána, de mintha meg se hallotta volna. - Tipikus - suttogtam. Lassan oda léptem az ajtómhoz, majd kinyitottam... a pokol kapuját...
- Szervusz Georgi-san... Csak nem egy... esti sétán voltál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése