Hetedik fejezet : A világ legjobb tervjei

- Szervusz, Georgi-san. Csak nem tettünk egy esti sétát? - ült az ágyamon könyökölve a térdén, egy eszméletlenül ijesztő vigyorral az arcán.

- ... É-Én csak körülnéztem... az udvarban - halkultam el, mire Kou oda jött hozzám.
- És mégis mit találtál ott? - vigyorgott tovább. Akkor már sejtettem, hogy észre vett minket az ajtó előtt.
- A fenti teraszon voltál? - Gondolhattam volna, hogy az nem csak dísznek van. A bejárat fölött van egy terasz, ami majdnem, hogy Kou szobájából vezet ki.
- Nagyon nagy zajt csaptatok MÁR azzal, hogy te kerested őt - tette ölbe a kezét.
- Bocsánat - fogtam az arcomat.

- És megkérdezhetném, hogy mi volt az az ajtó előtti dolog? - kezdett el ismét pszichopata képet vágni.

- Ijesztő vagy - toltam el az arcát.

- Gahh! - kapálózott.

- Csak megértettem vele, hogy nem annyira undok, mint amennyire azt hiszi, meg hogy ne terhelje magát ilyenekkel, meg ilyesmi... Semmi "olyan" nem volt...
- Hogy érted, hogy "olyan"? - akadt ki.
- Hát, amire te gondolsz - tettem össze a két mutató ujjamat ártatlan arccal.
- Még mindig nem értem! - akadt ki jobban.
- Egy szó, mint száz, az öcsédnek segíteni kell! - lelkesedtem fel.
- Hah?... Mégis miben? - értetlenkedett.
- Az érzéseivel. Még labilis, ezért nem szabad egyedül hagyni... - néztem a padlót, hogy Kou is rájöjjön mire célzok.
- ... Egy szóval...?
- Barátnőt kell neki keríteni... - fogtam a fejem.

- Már most tudom, milyen jó hetünk lesz... - sóhajtott. - Öhm... nem azért, de neki még nem volt olyan lány, aki tetszett is neki. Mindig csak cukkolja a lányokat, de majdnem az összes hidegen hagyja...
- Ezt honnan tudod? Lehet, hogy van valaki! - reménykedtem.
- Lehetséges... de kicsi az esélye. Igaz, hogy nem nagyon törődtem ezzel a témával az ő szemszögéből, de mégis csak a testvérem. Ismerem a cselekedeteit, az arckifejezését, a beszédtípusát, ha egy olyan lánnyal beszél, mint... - gondolkozott el azon, hogy elmondja-e.
- Mint ki? - csillant fel a szemem.

Nos, azt hiszem még idegesítőbbé akarom tenni ezt a történetet, ezért inkább nem mondom el, hogy kit mondott Kou. Kiderül később, úgy is lesz helyette más dráma!

- Hogy érted, hogy ----? - pislogtam.
- Úgy, hogy ----! - engedett el.
- ... Komolyan? - esett le végül.
- Ez lenne hát a reakciód? - állt fel az ágyról.
- I-Igazából... le vagyok döbbenve, hogy pont ----...
- Én is csodálkoztam, amikor elgondolkoztam rajta... de ---- az egyetlen olyan lány, akivel máshogyan viselkedik...
- Máshogyan? Úgy érted kivételezik?
- Valahogy úgy - tette zsebre a kezét.
- Hmmm... most, hogy belegondolok, volt egy incidens a plázában... - gondoltam bele abba a jelenetbe, amit ugye nem említettem meg nektek.
- Mégis milyen incidens? - fordult meg rémült képpel.
- Áhh, semmi-semmi! - legyezgettem. - De most már álmos vagyok. Ha megengeded, én lefeküdnék! - toltam ki a szobámból.
- D-De mégis mi történt ott a--
- Majd holnap elmesélem, jó éjszakát~! - csuktam be az ajtót. - ... Huh! Ez közel volt!... Nem kellett volna megemlítenem azt a dolgot... - csúsztam le az ajtónak támaszkodva. - Nem tudom mi lesz ebből, de hogy nem akarok ebből nagy ügyet csinálni, az biztos! Így is elég fáradt vagyok... még Shout is el kell rendeznem... A gimnázium beiratkozás megemlítése apámnak, elmagyarázni apámnak, hogy anya segített abban, hogy eldöntsem mi akarok lenni, de igazából nem is biztos, hogy olyan jó festő vagyok, na meg ez az anyuka ügy, meg az én anyuka ügyem, mert nemsokára szülinapja lesz a nevelőanyámnak és ugye Shou... Ahhh! - dörzsöltem meg a fejem. - Remélem holnapra elintézhetek pár dolgot ebből, mert nemsokára szétrobban a fejem!

És ahogyan sejtettem. Másnap faggatóztam Kouék apukájánál, és mint kiderült, az anyukájuk sok mindenen ment keresztül. Ő is elvesztette az anyukáját, az apja nem érdeklődött iránta, a nevelő anyja folyton csak hajtotta és még a nővérei is piszkálták. Tisztára, mint Hamupipőke!

- De most, hogy ezt tudod... Várj, egyáltalán miért is akartad tudni? - eszmélt fel az emlegetett apuka.
- Kou segítséget kért tőlem - tettem le a teás csészét az asztalra. - Azt mondta, hogy bárkit megtudnék változtatni. Ezt pedig annak veszem, hogy segítsek Shou és Mrs. Shinagawa kapcsolatát helyre hozni. Ha nem probléma, hogy belezendítek a családi ügyekbe, uram - váltottam komolyra.
- ... Tudod - mosolygott - én mindent tudok a nejemről, de mégis olyan, mintha nem is azt ismerném, aki igazából. Az igazi énjének nagyon kicsi részét ismerem. Egy életvidám nő, akinek az elsőszülött fia a mindene... de miután megszületett Shou... megváltozott. Nem értettem, hogy mi lehet a baj, de reménykedtem, hogy jön valaki, aki meg--... nem is. Vissza változtatja a régi énére a feleségemet... Mivel én nem tudtam... - szomorodott el.
- Hogyhogy? Ha meg szabad kérdeznem - húztam vissza magam egy kicsit.
- ... Megpróbáltam mindent, de nekem nincs ilyen képességem, mint neked. Őszintén szólva, még azt se tudom, hogy mi ez a képesség, de én érzem, hogy benned meg van... ami eddig, akivel találkoztunk, nincs meg. Senkiben! - hangsúlyozta az utolsó szót.
- Ez úgy hangzott, mintha annyira különleges lennék... - mosolyogtam. - De elnézést, hogy ezt kell mondjam uram, de én nem vagyok az. - álltam fel. - Én csak egy átlagos lány vagyok, aki megakarja védeni a barátait... az egyetlen barátait - tettem a kezemet a szívemre.
- Heh - kuncogott pár másodperc múlva, majd ismét a teáját kezdte el szürcsölgetni. Meglepődve néztem rá. Nem értettem azt a különleges kifejezést, amit rám mondott, sem azt, hogy azon röhög, ahogyan ezt megcáfolom. - Pont ez a különleges benned - halkult el, mire felcsillant a szemem.

Hirtelen egy másik világban landoltam. Olyan világ, ahol mindenki különleges... de ha mindenki különleges... akkor már senki sem különleges...

Segíteni akarok a barátaimnak. Az egyetlen barátaimnak.

- Ha nem vetted volna észre, kevés ilyen ember van a világon. Lehet, hogy vannak barátságos, szelíd emberek, de olyanok kevesek vannak, akik őszintén szeretik és megbecsülik a barátaikat - állt fel ő is, mire megfogta az egyik kezével a hátamat, majd visszaestem a való életbe. Oda, ahol tényleg kevés olyan ember van... mint én?
,,Én... tényleg szeretem őket..."
...
- Apa! Megmondtam, hogy ne fogdosd a fiatalabb lányokat! - kiabált rá Shou... Shou?
- ... Shou? - ismételtem meg gondolataimat suttogva.
- Jaj, tényleg! Ne haragudj! - vakarta meg a tarkóját az apuka. - Csak elbeszélgettünk egy kicsit.
- Ne tőlem kérj bocsánatot! Georgi-tól kéne! - jött közelebb Shou. - Meg amúgy miről beszéltetek? Georgi olyan képet vág, mint aki szellemet látott... - mért meg közelebbről.
- Ugyan, semmi fontosról! Igaz, Georgi-san? - mosolygott rám, jelezve, hogy nem rá tartozik az, amiről beszélgettünk.
- I-Igen... - nyeltem egyet.
- Mégis mit csináltál vele? Teljesen meg van rémülve! - akadt ki.
- Ne aggódj Shou! Csak elmondtam neki, milyen cuki voltál kiskorodban - legyezett tovább, mire Shou elpirult.
- MÉGIS MIRŐL BESZÉLTETEK? - égett tovább az arca.
- Elmondtam neki, hogy kiskorodban mindig csuklottál, miután szopiztál anyutól - ő pedig cukkolta tovább...
- E-Ez nem igaz! - dühödött be jobban. Már szinte rák vörös volt.
- Meg mindig mi mostuk ki a kis popsikádat, miután kaksiztááál~
- Apa! Állj már le! - vetette rá magát, hogy elcsitítsa, mire szépen lassan elkezdtem nevetni.
- Hah? - néztek fel mindketten. Nem hallottam, hogy pontosan miről is beszélnek, de annyit tudtam, hogy egy olyan jövő elé nézek majd, ami egyáltalán nem lesz átlagos. Sőt, átlag feletti... ilyen barátokkal, mint ők... elképzelhetetlen, hogy unalmas hétköznapjaim legyenek.

A vacsora szintén csak olyan kínos csenddel telt el, mint az az előtti napon. Nem meséltem el nektek, mivel Shou keresése sokkal fontosabb, mint egy teljesen néma vacsora... Nem?
Szóval vége lett a vacsorának, azzal a kivétellel, hogy Shou ehetett velünk aznap.
Fáradtan, de kicsit tisztább fejjel dőltem az ágyra az új pizsamámban. Olyan kényelmes volt... ahogy hozzáértem, rögtön Shou jutott eszembe. És ha már Shou, akkor rögtön Kou.
,,Már csak egy napom van, hogy végleg tisztázzam ezt az ügyet az anyjukkal... azaz én már nem akarom ezt tovább húzni...holnapra össze kell szednem az összes energiámat, hogy leálljak vele beszélgetni... főleg, hogy erről... Lehet, hogy valami mással kéne kezdeni a beszélgetést. Mondjuk kérdezhetném a vállalatukról. A részvényekről, meg az ilyen sok hülyeségről, amiről fogalmam sincs, hogy mik azok, de ha megkérdezem, akkor majd ő mesél. Ennyi a terv... Jó éjszakát!"
Gyorsan leoltottam a lámpát, betakaróztam, majd próbáltam elaludni... Természetesen nem tudtam. Miért is tudnék kilenc órakor, mikor már mindenkinek aludnia kéne? Csak én vagyok olyan, aki annyira izgul a másnap miatt, hogy nem tud aludni. Remek! Még egy éjszaka, amit tölthetek mással, minthogy aludnék...
Szóval... jah. Kimentem az udvarra. Néztem a csillagokat, és most komolyan végig gondoltam, hogy mit akarok mondani Shou anyukájának.
,,Amúgy... még a keresztnevét sem tudom... lehet, hogy azzal kéne kezdnem..."
És ennyi. A csillagok meghozták a hatásukat. Eszembe jutott egy ütős terv.